#32 ROM

ROMon heverni. Ezt teszem én most. A ROM olyan probléma amit már többször többféle képpen próbált megoldani az ember, de nem találta meg a megoldást. Ezért adott esetben akár el is temeti.

Tulajdonképpen az én ROMom szakmai szempontból összetett dolog. Az összetevők, akár egy jó receptnél igazán színesek.

időről időre szembesülők azzal, hogy:

  • máshoz hasonlítom magam. [ A hasonlítgatom szót írtam először de az nyelvtanilag nem helyes sőt mi több lélektanilag sem. Hiszen vagy hasonlítja magát az ember máshoz vagy nem.  Persze a %-os megoszlás fakadhat abból is, hogy az ember 100%-on volt, de egy folyamat révén csökkenti ezt a %-ot. S végül eljut odáig hogy már nem hasonlít.
  • Versenyeztetem magam
  • a múlttal foglalkozom
    azzal a múlttal ahol nem álltam ki magamért
  • nem bocsátottam meg magamnak a múltat, ezért
  • mindig visszarántom magam a sajnáltatásba, önsajnálatba

Sokkal nagyobb dolgok várnak ennél a szellemi játszótérnél rám, mint ahol most vagyok. Viszont a ROMon csücsülés visszatart, vagy visszaránt, ha olyan dolog történik ami feltépi a sebet.

Hálás vagyok azért, hogy tegnap, tegnapelőtt tépegették a sebemet. Ugyanis bízom benne, hogy a ROM skálán ezáltal feljebb tudok lépni.

a ROM skáláról Durda Péter sikerembertől, marketing trainertől hallottam egy előadáson. Durda Péter – ROM Skála

 

SEGÍTSÉG
REMÉNY
JAVULÁS IRÁNTI IGÉNY
A VÁLTOZÁS SZÜKSÉGESSÉGE
FÉLELEM A ROSSZABBODÁSTÓL
HATÁS ( okozunk valamit és annak következménye)
ROM

Amikor lejátszanak egy skálát (fokozatok) és egy hangot kihagynak belőle akkor az disszonáns, élvezhetetlen lesz.
Tudatossági szint az amilyen szinten van valaki. Különböző életterületeken különböző tudatosság jelentkezhet. Minden ember egy adott területen a saját tudatossági szintjén van.

A szabály: A tudatossági szintjén lévő helyzet/érzést/ azt a skála szintet és ami alatta van azt képes megérteni, Azt a szintet ami akár csak eggyel is felette van, azt lehetetlen, hogy értse. Az nem működik. Felette hiába magyarázol neki. (Pl.: ha nem érted, hogy működik egy autó porlasztó rendszere, akkor lehetetlen, hogy megértsd a teljes autó működését.)

A hatásról.
Az életben két helyzetben lehet  vagy okozol valamit (1) vagy hatása alatt vagy valaminek (2)
Az a szép, hogy néha okozunk olyan dolgokat, aminek a hatásait szenvedjük és elfelejtettük, hogy ezt mi okoztuk. [kacag]

Ez a karma törvénye.
Lényeg, hogy okozz olyan dolgokat, aminek a hatása nyilván jó (!)
# Olyan is előfordul hogy hagynod kell hogy hatás legyél, mert az a saját jól felfogott érdeked. A piros lámpa hatására meg kell állj különben balesetet okozol.
# Aztán van olyan is amikor nem csináltál semmit s éppen amiatt tartasz ott ahol. Kellett volna. Annak idején nem tanultál németet, pedig most milyen jól jönne.

Ha több pénzt akar az egyén, akkor az  nem hihető ROM. Ilyen ROM nincs.
A pénz egy melléktermék. Mindig valami után keletkezik. Valamit csinálnia kell ahhoz az egyénnek, hogy pénzhez jusson. A  pénz mindig melléktermék. Hanem az a ROMja, hogy valamit rosszul csinál, vagy keveset csinál belőle, vagy úgy csinálja, hogy eladhatatlan az a dolog.

Munka fronton egyik legjobb barátnőm életében szintén kihívásokkal szembesül
azt a konklúziót vonta le, hogy új munkahelyén ismétli magát az élet.
* Ugyan oda jutottam 9 év után! * Monda barátnőm  “Nem hogy cseberből, vederbe kerültem, hanem ez bizonyos szempontból, munka frontján, szakmaiság szempontjából 3x rosszabb.”
Előző helyén nem állt ki magáért és nem küzdött olyan feladatokért, ami őt előrébb vinné. Benne volt a barátnőmben, hogy érdemes-e még komoly feladatért küzdeni?
Nem tette meg és mélységes szomorúság majd folyamatos elfordulás lett a vége.

Én magam is tudom, hogy nem mehetek tovább ebből a munkából addig amíg a ROM problémámat meg nem oldom.
Az új helyen vagy új telephelyen, új pozícióban ugyan ez jönne szembe velem  csupán más lenne a díszlet, de a színdarab ugyan az.

Mi lesz a megoldás a helyzetemre? Kérdezte. Mondtam, hogy nem tudom. Aztán felsoroltam, hogy mik a problémáim és kiböktem a következőt.
Az én megoldásom, hogy ne nézegess hátra! Kinőttem az oviból irány a suli. Vagy leérettségiztem akkor most már menjek egyetemre.
ÜZENET AMIT KAPTAM AZ ÉGBŐL:
Koncentrálj és kezd el az új helyedet kialakítani! Egy új hely kialakítása is lépésekből áll. Új alapokra kell fektetnem az értékesítői pályámat.
Közös konklúzió:
A felismerés fél gyógyulás; a másik 50%-ot kő keményen oda kell tenni. Cselekedni kell, közbe meg még így is előfordulhat, hogy valamit nem jól ismertél fel.
Minden lépcsőfok számít, tekints erre így!

Nem lehet mindjárt igazán magasabb lépcsőfokon járni. Itt visszautalok a skálára. Nem maradhat ki egy hang sem ahhoz hogy élvezhető legyen a darab.
A szakmai alázat a kulcs!

Hálásan köszönöm, hogy ez a felismerés és ez az írás megszülethetett!

Reklámok

#4 Gyakorlat

Ma a  hatékony célkitűzés lépéseit tanultam meg egy személyiségfejlesztő fiatal sráctól saját videója alapján.
Ez az ember pókerjátékos emellett pedig mentál coach. Tehát egy szűkebb réteget célzott meg, akiknek segít előrébb jutni karrierjükben. Ez az előadás azonban mindenkinek segít, aki hasznosítani akarja és gyakorolja.

Amit fontosnak tartottam kiemelni és elkezdeni gyakorolni, azt ide most le is írom, némi kiegészítéssel

1) Hiba, ha úgy közelítesz a dolgokhoz, hogy “EZT MÁR TUDOM” még ha hallottad is, még ha gyakorlod is, még ha tanácsolod is másoknak akkor is úgy gondolj rá, hogy mindezek megerősítések. Tudatossági szinted emelkedését szolgálják

2) Meggyőződésed, világnézet, jövőkép(!) alakítják gondolataidat, azok cselekedeteidet, érzeteidet és a veled történt eseményeket, tehát eredményeidet. És az eredményeidre lehetsz büszke, azok a sikereid. Ugye nem kell magyarázni, hogy siker nélkül motivációt vesztett leszel.

3) Egy nagyon hasznos gyakorlat, ami elgondolkodtat. Ezt mindenképpen javaslom nézzétek a videón [6:23- 8:48]
#fókusz #r.a.s

4) A legtöbb ember túlbecsüli, hogy mit képes elérni egy év alatt, de alulbecsüli mire képes három év alatt.

5) A már megvilágosodott embereket leszámítva
Három tudati szint között mozog énünk:
Magas tudati szint: ekkor azt tartod szem előtt, hogy másoknak miként tudnál segíteni, a közösségi érdekek, eszmék fontosak.

Közepes tudati szint: a kényelmes élet megteremtéséhez szükséges anyagi, szellemi és testi érdek motivál.

Alacsony tudati szint: amikor másoknak akarsz bizonyítani.
Ez többek között fáradtságkor vagy negatív hangulatkor jelentkezik a hullámvölgyben. Ilyenkor saját magaddal (problémáiddal) vagy elfoglalva.

Kulcsfontosságú, hogy mind a három énedet, a cél irányába állítsd!
Méghozzá azért, mert azokon a napokon, amikor alacsony szinten mozogsz nem lesz elég energiád ahhoz, hogy mások megsegítésén tevékenykedj.

6) Akadályok meghatározása. Készülj fel rájuk, és abban a szituációban amikor beleértél tudatosítsd magadban, hogy: igen erre számítottam, ez is az út része.

Figyeld meg az élményeidet a céllal kapcsolatban, milyen kudarcok értek már a témában korábban, meddig tartott, más hasonló tudású társad, ismerősödnek meddig tartottak ezek a periódusok.

7) Cselekvési terv kell! A célhoz vezető szükséges lépéseket ~ amiket jelenlegi helyzetedben át tudsz gondolni ~ annyi lépésre bontsd le, hogy azok könnyen teljesíthetőek, vagy maguktól érthetőek legyenek.

8) A siker nyomokat hagy maga után! Ha mintául veszel egy olyan embert, aki már azt sikerre vitte, amit te most kitűztél.

A hatékony célkitűzéshez egy segédlet is készült, amit érdemes kitölteni. Kattintsatok és olvassátok figyelmesen az eredeti cikket és a honlapot.  Biztosan hasznotokra válik!
http://dominaldazeleted.hu/hatekony-celkituzes-lepesei/