#17 Pénzhez való viszonyom 1.3

Újabb fejezetet osztok meg  pénzügyi életemből.

Mivel egy ismétlődő folyamatot véltem felfedezni ezért ideje az intelmekből tanulni.
Emlékeztetőként jegyzem fel ezt a történetet.

Eldöntvén, hogy nekiállok felelősségteljes felnőtt életet élni, s vállalom döntéseim következményét
egy bútorozatlan albérlet kivételének kezdeti fázisaiban vagyok.

S mivel a pénzemet is meg kell tanulnom beosztani ezért úgy gondoltam nem kell nekem puccos drága bútorboltból ágy, karosszék stb.
Gardrób vadászatom sikerén felbuzdulva úgy gondoltam, hogy a bolha piacon szerzek be bútorokat.

Jártam is több héten át, de múlt héten már úgy voltam vele, hogy nagyon kell egy ágy, mert elfogy másra a pénzem. S volt is egy elképzelésem arról, milyet szeretnék. Azt kerestem a kínálatban…
Már hajnalok hajnalán felkeltem és édesanyámmal ellátogattam a Zsibire 🙂
Nem találtam ágyat. Azonban megakadt a szemem egy fantasztikusan csodálatos és ámulatba ejtő fehér biciklin. Megkérdeztem mennyibe kerül 50.000 Ft. Ami egyébként nem lenne sok, egy vadonat új bicikliért, de nekem éppen nem arra volt szükségem. (nem szeretem ezt a szót inkább azt kellene használom, hogy nem az volt fontos számomra.) Tulajdonképpen mégis hezitáltam, mert folymatosan a fejemben pergett az a mondat, hogy akkor kell megengednem magamnak amikor nincs rá pénzem és mégis nagyon kívánom. Azonban ez a tézis nagyon megtévesztő.  (!)

Erre úgy jöttem rá, hogy otthagytam kétszer is a biciklit majd hazamentem és még mindig azon pörögtem, hogy milyen jó lett volna az a csoda szép bicikli nekem. Erre anya azt mondta, hogy gyalogoljak vissza érte, s ha még megvan akkor az a bicikli rám várt. Vegyem meg. Én el is indultam, de végig hezitáltam ráadásul le akartam alkudni 40.000-re mert a 4-es a missziószámom. Ha már egyszer rám vár, akkor 40000  Forintért is rám vár. Többször megtorpantam az úton, s elmentem készpénzért, hogy a saját – ne kölcsönkért- pénzemből fizessek. S leesett, hogy pont olyan sokat hezitálok ezen az adás-vételen, mint a 40.000 Ft-os csizmánál, ami végül értékelésem szerint nem érte meg az árát.

S úgy döntöttem, ha nem jó szívvel venném meg akkor nem kell megvenni…

Ne csábítson el a szépség és a luxus.

Emellett azért tudni akartam, hogy még meg van-e a bicikli, s lementem ismét a piacra.
Ahogy ráléptem a sorra ahol a biciklisek voltak, megláttam egy ágyat. 37000 Ft-ért árulták matraccal együtt, ráadásul olyan fejtámlája volt, amilyet én elterveztem. Hezitáltam pár percig, de nem mentem el mellőle. “Tudja mit uram, áll az alku!” – mondtam végtére is megkönnyebbülten.
A fiatal ember egyébként földim, tehát még el is vitte hozzánk a fuvarral az ágyat.
Megkérdeztem tőle, hogy reggel is itt volt már, azt mondta később jött mert elaludt.
S akkor is azt gondoltam nincsenek véletlenek.
Vannak olyan találkozások, amire meg kell érni. Vannak olyan ajándékok Istentől, amit egy egy döntésünkkel kiérdemlünk. Ágyat László Róberttől kaptam.
S így végül odaadtam neki a fennmaradó 3000 Forintot, mivel nekem ért 40000 Forintot az az ágy.
A bolha piacon egy terméknél az a fontos, hogy nekem menyit ér az a bizonyos tárgy, amit meg akarok venni, nem pedig az, hogy mennyit kérnek érte.
Ezt már csak azért is megtanultam, mert sikerült rátalálni egy felületi ezüst tálra, amit kivettem a holmik közül és azt mondtam 300 Ft-ért adja oda.
Az ágyra viszont 40.000 forintot terveztem elkölteni és nagylelkű voltam. Jó dolog annak lenni.
Minél jobb másnak, annál jobb nekem!

Minél több pénz vagy pénzügyi hatalom gyűlik össze nálam, annál több ilyen döntést kell hoznom, hogy mennyit ér nekem az az üzlet, tárgy, szolgáltatás. Ha többet, mint kérnének, a fennmaradó részt ajándékozzam el, hogy áramoltassam a pénzt.

Máskülönben ha a fogamhoz verem a garast fájni fog. 😀

Reklámok