#10 Elvárások és megfelelési kényszer.

Manapság egyre népszerűbb dolog minden honnét elvenni azt amit hasznosnak vélünk. Jelen esetben arra gondolok, hogy mióta egyre többen jönnek rá, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, önző módon először be akarják biztosítani magukat minden jóval. Éppen ezért sokunk úgy vettük át a tibeti nagy Buddha nap megtartását, hogy azt sem tudjuk, hogy pontosan miért is hisznek ebben, mit jelent számukra, hogyan sikerül betartaniuk stb. Mi kívülállók csak azt halljuk, belőle, hogy a gondolatnak ezeken a napokon tízmilliószor nagyobb ereje van mint máskülönben. Az Univerzum meghálálja, ha jó és szerető gondolatokat táplálsz. Ilyenkor nem szabad rosszra gondolni, másnak negatívat kívánni stb.

És a többi kifejezést is azért használtam, mert én magam sem tudom teljesen a hatásokat és a szertartásokat. Természetesen mint egy jó újságíró én is kutakodhatnék források után, vagy csak szimplán eltölthetnék 1-1 órát a Google-ben való kereséssel, de ezt bárki bármikor megteheti.
Én most a saját tapasztalásaimat kívánom átadni.

Az elmúlt egy évben kifejezetten figyeltem arra, hogy ezeken a nagy Buddha napokon próbáljam megteremteni magamnak szívem kívánságai szerint a legjobb dolgokat és mást is figyelmeztessek arra, hogy minden jó és jó lesz úgy ahogy van. Azonban egyre elfuseráltabbak lettek ezek a napok. Folyton háborgást és nyugtalanságot éreztem, pont ezeken a napokon, amikor az lenne az ideális, ha átjárna a szeretet és a béke.
Egy éve folyamatosan dolgozom azon, hogy személyiségemet tudatosan fejlesszem és kezdetben ráálljak a pozitív gondolkodásra a kevesebb panaszkodásra és a gondolatok tudatos formálására. Mindezért alig várom, hogy a nagy Buddha napokon (amiből 4 van egy évben), majd kipróbálhassam mennyit fejlődtem.

Vagyis eleve elvárást támasztok magam felé. Ennek a napnak, ha nem is tökéletesen, de jól kell sikerülnie.
Eredmény?
Elszomorító.
Az utóbbi időben, mind rosszabbul és rosszabbul sikerülnek ezek a napok.
Ma reggel még jól indult a nap, felkeltem hallgattam egy nyugtató cd-t alfa állapotban kicsit vissza is aludtam. Aztán felkeltem imádkoztam és elindultam le hogy ma egy jó napnak kell lenni. Édesanyámnak el is mondtam, hogy tízmilliószoros nap van. (Igazából ő mélyen belül egyáltalán nem hisz ilyenekben, de azért megemlékezik róla, ha van ilyen)
Beindult a nap, jöttek hozzánk német látogatók, megnézni édesanyám munkáit és üvegművészetét. Persze én, aki az elmúlt egy hónapban kezdtem bele az általam éveken át mumusnak tartott németbe, majd fordítok gondolta az ismerős aki ide hozta hozzánk a vendégeket. Pfuufhh .. Az elején még ő is maradt, de apám folyamatosan beszélt hozzá magyarul. Osztotta az észt. Még ha akart volna se tudott volna az Úr fordítani németről magyarra, mert apu folyamatosan hozzá beszélt, teljesen eltérő témában. Apám viselkedése engem borzasztóan idegesített. Majd rájöttem, hogy bennem is megvannak ezek a tulajdonságok. Nem nagy meglepetés mégis csak a szülőapám. De másként van meg bennem a tudálékosság. Máshogy nyilvánul meg. Nekem magammal szemben egy elvárás, hogy tudjak az emberekkel kommunikálni! A kommunikáció mindennek az alapja, fontos kapocs. Én kellemetlenül érzem magam ha nem tudok kommunikálni akár a nyelvi különbségekből fakadóan, akár a más okból. Például egy alkalommal volt szerencsém találkozni egy siket néma fiatalemberrel egy buliban, akinek sajnos nem tudtam elmutogatni szinte semmit. Akár milyen régen is volt az eset, arra azonban emlékszem, hogy úgy búcsúzott el néhány perc után, hogy megfogtam a kezemet és a szívére majd a saját szívemre helyezte a kezét. Aztán elment. Nem is ismertük egymást (legalábbis tudati szinten nem. Hiszek abban, hogy azokkal akikkel találkozol a Földön már volt dolgotok ezért biztos ismertem egy előző inkarnációmban.) nem tudtunk kommunikálni szóban, de valamit úgy látszik mégis meglátott, megérzett bennem. Azóta sem tanultam meg rendesen, hogy szavak nélkül is van kommunikáció ember és ember között. Ismerem és fel is fogom értelmileg mindezt, de belül van egy megfelelési kényszerem! Ami olyan akár egy szörnyeteg.

Rihanna-e1386793874627

Szerencsétlen eset, hogy ez belülről jön. Tudatilag felismerem, hogy ennek nem szabadna így lennie, de frusztráció keletkezik bennem, ha tudatosan elnyomom.
Márpedig a tízmilliószoros teremtő napon csupa jót KELL cselekedni, ugyebár. Tehát megpróbáltam elnyomni ma is a frusztráltságomat, legalábbis addig míg a vendégek itt voltak. Emberből vagyunk látták rajtam, hogy mennyire feszélyezve és kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy nem tudok velük németül kommunikálni. Ráadásul kb 1,5 órán át egyedül maradtunk velük tolmács nélkül. Az volt ám a kellemetlen nekem.
De hát azt mondják, hogy az igazán jó dolgok a komfortzónán kívül történnek.

Ezt is félre értelmeztem eddig. Mi volt az elvárásom? Az, hogy a korfontzónán kívül csoda történjen. De…

1) a két halmaz nem ér össze. Ott van az ismeretlen rész is.

2) nem törvényszerű, hogy egyből érzékeled is, hogy veled jó dolog történt.

Én csak utólag jöttem rá, hogy ezek a dolgok segítettek ma számos felismerésben. Utólag csalt mosolyt az arcomra a komfort zóna elhagyása.

Van még egy dolog, ami nem bír kimenni a fejemből. Amikor édesanyámnak elmeséltem, hogy milyen szörnyű érzés saját magamnak, hogy megfelelési kényszerem van, ráadásul a mai napon a karmámat sem javítottam. Azt válaszolta:

– Most mit aggódsz annyira, eddig úgyis mindig megkaptad amit akartál.

Na igen, gondoltam magamban, de mint adtam érte cserébe a Jó’Istennek?
Istentől is mindig csak a segítséget, a megértését és a jót várjuk, márpedig egy elég egyoldalú kapcsolat így. Hálát kell adnunk neki minden nap. Amikor pedig lehetőségünk adódik segíteni embertársunkon, akkor bennük kell meglátnunk Istent és segítő kezet nyújtani.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az elvárások mérgezik meg életünket. A saját magunkkal szemben támasztott elvárás is tud éppen akkora – ha nem nagyobb – konfliktust okozni, mint a másokkal szemben támasztott elvárás.
Így aztán azon elmélkedtem, hogy mi itt a jó megoldás. Véleményem szerint ha Isten szándékainak akarunk megfelelni, abból rossz nem származhat. Ezalatt pedig mindenki olyan Istent és olyan egyetemes törvényeket ért amilyenben hinni akar és hinni tud.

Keleten azt mondják, hogy a boldogság a vágy nélküliség állapota.
Tudhatnak valamit.

Reklámok