#9 Láss át a szitán. Hová vezet a versengés és a magamutogatás

Arra jöttem rá, egy videó megtekintése után – amit az egyik legjobb barátnőm küldött- , hogy a reklámra többé már ne csak úgy gondoljak mint, ami terméket akar eladni és a folyamatos fogyasztási spirálban akarjon tartani. Megszületett az igény a felvilágosulás útját járó emberektől is arra, hogy az általuk látott és haszontalannak tartott hibákba, szokásokra a hozzáértők felhívják a figyelmet.
Mondandóm elején említett videót a facebookon magunkról festett képről szól.

Kell ez nekünk?
Azt gondolom, hogy igenis kell. Azért, hogy egyre többünkben tudatosodjon, mit rontunk el. Vagy mit rontottunk el valaha mi is és nyissuk fel mások szemét ugyan úgy mint annak idején sajátunkat.

Szerinted hasznos lesz ez a kisfilm a facebooknak? Szerintem igen. Azért, mert így házon belül egyre több olyan alkalmazást hozz létre mint pl: a news feed eradicator for facebook.  Én laptopon használom és nagyon hasznos!!

Ha a lelki oldalát nézzük az jutott eszembe, hogy  facebook őrület, a mindig optimista USA-ból indult. Ahol mindig arra biztatnak, hogy legyél pozitív, nézz a tükörbe minden nap és mond: “én vagyok a legjobb!”, ott ahol a versenyszellem beivódott a DNS-be, s fenomenális sportolókat fejlesztenek ki (nem véletlen a kifejezés), majd szuperhősi magasságokba emelnek. De tudtommal még senkinek sem sikerült egész életét a napos oldalon töltenie.
Persze hasznos, hogy ha megerősíted magadban a legjobb tulajdonságaidat, és jó szándékkal, szeretettel gondolsz az életre, bizakodó vagy. De NE a versengés hajtson! Ha folyton másokhoz hasonlítod magad, nem a saját életed éled. Ebbe pedig mentálisan és fizikálisan is belerokkansz, s  ha ezek után is folytatni próbálod a megszokott módon, akkor kivesznek a játékból. (ha érted mire célzok)

Gondold végig kinek akarsz megfelelni!

Egyébként pontosan ilyen hatást keltenek az instagram, illetve a foursquare accountok is. Nekem mindegyik van és nem is abba akarok belemenni, hogy ki, mit és milyen gyakorisággal posztol.  Inkább arra akarok kitérni, hogy hogyan reagálunk a tartalmakra. A lényeg az, hogy milyen szemüveggel nézzük ezeket a tartalmakat.  Mindenkinek egyéni dolga, hogy leszokik-e ezekről az oldalakról vagy sem. Én személy szerint ott tartok az életemben, hogy nem akarok leszokni a használatukról, hosszú évek óta használom őket, de mértékkel, megvan hogy melyik platformon mit osztok meg és milyen gyakorisággal.  Most csak azt akarom kifejteni, hogy véleményem szerint mit csináljunk másként. 

Folyamatosan azt nézzük, hogy mi a szép és mi a jó mások életében és amikor mi is kitesszük a képeinket azt várjuk, hogy több és több like ❤ heart miegyéb érkezzen.  Egy idő után már presztízs kérdést csinálunk a lájkokból vagy szimplán így reagálunk.

Az instagrammon nagyon népszerű volt a “100 happy days” projekt, amit én magam is végig csináltam.  A koncepció az, hogy minden nap tedd ki az általad választott közösségi oldalra azt a pillanatot, ami az adott napon boldoggá tett. S itt egyesek azt hiszik, hogy akik megcsinálták, azoknak milyen gondtalan az életük, vagy hogy direkt arra spekulált, hogy találjon valamit amitől boldog lesz a nap. Bevallom nálam is volt  olyan, hogy azt lestem, hogy mit lehetne feltenni. Ám mégis hasznosnak találtam az elgondolást és végigvittem a folyamatot, mivel sokunk máskülönben nem venné észre az élet apró cseprő szépségeit. A felhőket, a fű között megbúvó virágokat, az apró szépséges tárgyakat stb. Így aztán hasznosnak gondolom ezt a projektet visszanézni. És együtt örülni mások élményeinek.

A Foursquare kapcsán is van egy story-m. Ma  az egyik barátomnak meséltem levélben, hogy milyen nehezen hagytam ott a várost, ahol hét éven át éltem (egyébként ő is ott élt és  ő maga is elköltözött kicsit korábban mint én). Erre pedig azt mondta, hogy egész eddig, amíg nem tudta, hogy mostanra mi a helyzet, engem irigyelt mikor be-be checkoltam a város számos pontján.

A háttér mögé nem látunk soha, ezért ne irigyeljük mások helyzetét.  Én is próbálok elvonatkoztatni attól, hogy ha másnak összejött az ami nekem nem vagy még nem. Ráadásul instagramon nem csak olyanokat követek, akiket személyesen ismerek hanem márkákat, szakmabeli nagy neveket vagy celebeket.  Ezért is mondom, hogy próbáljunk meg semlegesek vagy örömteliek maradni mások élményeivel kapcsolatban.

Mennyire ismertetek magatokra a kisfilm alapján?
Szerintetek mennyire ártalmasak a közösségi oldalak? 
Szükség van az ilyen és ehhez hasonló figyelemfelkeltő videókra, megmozdulásokra?

Reklámok

#8 A tudatalatti programok átírásáról…

Heuréka: Ha gondolataidat erős érzelmek kísérik, – legyenek azok jó vagy rossz érzések – felgyorsítják a Teremtést.

Tehát csinálhatod te tudatosan a megerősítéseket, ha azok mellé néhány félelmed által generált rossz érzés(!) társul, akkor szépen kiütötted a tudatosan, lassanként felépített jót. És kezdheted újra és újra. Ebben a spirálban maradsz, forogsz a mókuskerékben.

De hol a rés, mi vezet ki ebből?

Fontos kiemelni, hogy a érzés erősíti fel a teremtést vagy rombolást. Az érzés az belülről jön, a tudatalattiból.
Először azzal a komoly feladattal szembesülünk, hogy felül kell írjuk  tudatalatti félelmeinket, rossz programjainkat!

Atya ég hány feleslegesnek vélt kört futottam eddig! Nem baj, legalább edzettem 🙂

Technika a tudatalatti felülírására.
Általam a következő módszer ismeretes.  Ugyan csak a pozitív megerősítések tudatosítása, sulykolása magunkba, de nem akkor, amikor a tudatos énünket használjuk. HANEM mikor elménk lecsendesedett, s tudatalattink kezdi átvenni az irányítást vagyis alfa illetve théta állapotban.

Pont ugyan úgy, ahogy a körülöttünk lévő világból összeszedjük a programokat.  Pszichológusok , orvosok és mi marketingesek is tanultuk, hogy az embernek hatszor kell látnia valamit ahhoz, hogy a hosszútávú memóriájába illetve tudatalattijába kerüljön át az információ.  (a magyar nyelv szépsége és nagysága: 6szoros 6ás)  Ez nem is olyan sok.  Viszont ha éveken át gyűlik és gyűlik a negatív program, akkor elképzelésünk sincs, hogy mennyi öngátló tényezőt juttatunk már be agyunkba.  S így a felülírás is sokáig tart.

A legjobb módszer amit eddigi ismereteim alapján ajánlhatok, az Balogh Béla tudatalatti tízparancsolata című hanganyagának, napi kétszeri hallgatása, alfa állapotban azaz elalvás és ébredés tájékán.

Az alábbi videó, egy nagyon hasznos előadás magától a szerzőtől, aki  levezeti a módszer tudományos háttért. A személyes élettapasztalatai alapján pedig hétköznapi illetve nem is annyira hétköznapi csodákat hallattok.

Én magam 23 napja kezdtem el a programozás ezen módját, fél év elteltével biztosan, de talán addig is egy-egy alkalommal megosztom a tapasztalásaimat.

Kérlek, írjátok meg, ha nektek már van valamilyen élményetek vagy véleményetek ezzel kapcsolatban!

#7 Incepció /Eredet

Melyik minden paraziták legfurcsábbika? A baktérium? A vírus? Vagy a bélféreg?
A gondolat. Kiirthatatlan és nagyon ragályos.
A gondolattól, ami egyszer beférkőzött az agyba, szinte lehetetlen megszabadulni. Minden ötlet az agyban, ami tudatosult, gondolattá vált. Elraktározódik.Archiválódik.

Az álomban nem működnek a tudat önvédelmi mechanizmusai és a gondolatokat el lehet lopni.Ez az extrakció.

large_inception_blu-ray_subs2

Így kezdődik, Az eredet (Inception) című film.  Olyannyira megfogott anno engem ez a film, hogy megnézése utáni hajnalon tisztán emlékeztem egy álomba ágyazott álmomra. Így aztán hosszú évekig megmaradt, hogy ez a film számomra vélt igazságokat tartalmaz.  Miután elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot  és egyre inkább figyelem az álmaimat úgy döntöttem érdemes újra megnézni ez a mozit.

“Az álomban attól függ mivel fenyegetjük, ha megölöm felébred, de a kín… a kínt az agy szüli.”

“Az alany elméje mindig le tudja követni az ötlet eredetét. A sugallat nem hamisítható. ” (Ez nem igaz! – mondja a főhős)
tumblr_lhsq5rjC6D1qg0k16o1_500

“Hadd kérdezzek valamit! Sosem emlékszel igazán egy álom kezdetére, ugye?
Mindig épp az események közepében találod magad.”

“A hadsereg fejlesztette ki a csoportos álom módszerét. A kiképzés része volt, hogy a katonák lelövik és leszúrják egymást, aztán felébrednek.”

“Az álomban az agyműködésed felgyorsul, ezért mintha lelassulna az idő. Ami a valóságban 5 perc, az az álomban 1 óra.”

“Azt hittem, hogy az álom színtere a látványról szól, de sokkal inkább a hangulatról. Mi történik, ha elkezdesz játszani a fizika törvényeivel?”

“Ha emlékezetből építesz fel egy álmot, nem tudsz majd különbséget tenni a valóság és az álom közt.”

“Incepciót (beültetés)  nem hozol létre fantázia nélkül az biztos. Az ötlet magját kell elültetni, hogy a gondolat már az alany agyában szülessen meg.
Megkerülhetetlenek az alany előítéletei.”
5efa876b47de62b85a7541c85b91078d

– Aludni járnak ide minden nap?
– Nem! Azért jönnek, hogy ébren legyenek. Az álom lett az ő valóságuk.
És ki maga, hogy az ellenkezőjét állítsa?

“A pozitív érzelmek mindig überelik a negatívokat. Az ember lelke vágyik a kibékülésre, a katarzisra.
Minél nagyobb a válság, annál nagyobb a katarzis.”

“Kudarcból tanul az ember.”

“Az álmot is nehéz felidézni miután felébred belőle az ember. Évek alatt lehet csak megtanulni.”
(itt jutott eszembe, hogy amikor lementek az első szintre, akkor a koktélkeverő arab srácnak mondták, hogy elmehetett volna pisilni. Mivel esett az eső. Ez példa arra, hogy mindenkinek megvan a maga kódrendszere. Nála az egyik ilyen kód, hogy ha feszít a hólyagja, akkor álmában esik az eső.)

“Az ötletmagból kifejlett kész gondolat meghatároz téged vagy elpusztít. (mert a gondolat elburjánzhat, és a valóság és az álom összemosódhat!)”

“Mondogatod magadnak, mi az amit tudsz. De mi az amit hiszel, mi az amit érzel?”

Én pedig felteszek még egy kérdést. Mi az amit látsz?

Nézd 10-15 másodpercig ezt a képet, majd vess egy pillantást a filmből kivágott képkockára.

15

1610
Hiszel még annak, amit a szemeddel látsz? Akkor ITT meg figyelheted, hogyan csal még meg.

Az hiszem bátran kijelenthetem ez a film igazi bölcseleteket tanít nekünk.   Találtam egy cikket “8 lecke, amit a Inception című filmből tanulhatunk” című angol nyelvű írás hosszú, de ajánlom elolvasásra.
http://personalexcellence.co/blog/personal-development-lessons-from-inception/

A filmet pedig azok is elvezni fogják, akik nem hisznek igazán az álmokban, a spiritualitásban, mert az egész történet visz magával és nem engedi lankadni a figyelmed. Tényleg csak ajánlani tudom.

 

 

Ti hogy vélekedtek az álmokról?

#6 Tartsd szem előtt! 12 gondolati törvény

Ma megláttam egy nagyon hasznos összegzést arról, hogy is működik a vonzás törvénye. Mivel erről egy zárt facebook csoportból értesültem, nem tudtam tovább osztani, de mindenképpen úgy gondolom, hogy ezt a 12. pontot, minél több embernek ismerni kell. Éppen ezért a forrás megjelölésével itt publikálom. Idővel remélem egyre többen és többen juttok hozzá.  Én a falamra is kiteszem.

1. A tiltás létrehoz.
2. A tagadással állítasz.
3.Aminek ellenállsz, az hat rád.
4. Amitől félsz, az bekövetkezik.
5. A teremtéshez tér kell.
6. Ami téged vonz, azt te is vonzod.
7. Amit elfogadsz, attól teret kapsz.
8. Amiről van egy képed, arra képes vagy.
9. Csak akkor kaphatod azt, amit akarsz, ha tudod, hogy mi az.
10.Nem kell, hogy kutass a szeretet után, amikor abból vagy.
11.A karma titka : ami körbe megy, az körbe jön.
12.Amit megosztasz másokkal, azt meghálálja az Univerzum !”


via

#5 Mondatok mik megütötték füleimet.

Az univerzum meggyőződésünk, hitrendszerünk, világnézetük által manifesztálja környezetünkbe a dolgokat és eseményeket. Amerre tereled a gondolataidat, azok a dolgok, történések, emberek egyre többször vesznek körül.

Azt gondolom hát, hogy a találkozások sem véletlenek.

A minap állásinterjún voltam és egy olyan férfival találkoztam aki végtelenül kedves volt, de már az elején tudtuk, hogy nem egymást keressük erre a feladatra.
Ennek ellenére egy órát szántunk az időnkből a beszélgetésre az iroda konyhájában és sok felismeréssel gazdagodtam.  Volt néhány mondat, kérdés, ami nagyon megütötte a fülemet.

Mi az amire büszke vagy?

(én itt mindenképpen szakmai dolgot akartam mondani, de nem jött ki a számon semmi.)  És ez annyira rossz érzéssel töltött el már közben is.
Sajnos mindeddig nem értékeltem magam eléggé annyira, hogy azt mondjam: erre  vagy arra az xy  teljesítményre igazán büszke vagyok.  Pedig vannak eredményeim az életben.
De a saját elvárásaimhoz képest is csekélyek. Mondjuk perfekcionizmusomat is most kezdem elengedni, szóval érthető, hogy még nem tartok ott, ahol minden jó.

A te életednek te vagy a saját mestere.

Sikeres embereknél sokszor elgondolkodtam már, hogy kaptak-e életükben olyan mentort vagy olyan segítő embert, úgymond mestert, aki előre lendíttette életüket. Főleg a nagyon fiatal tehetségeknél merül fel bennem ez a kérdés.
Aztán beugrott ez a mondat. És rájöttem, hogy nem másokon, nem a mesteren múlik, hogy ki mekkora léptekkel halad, hanem saját magunkon. Nem lehet áthárítani a felelősséget. “Ó, hát nekem nem olyanok a körülményeim, nem olyan neveltetést kaptam mint más, engem nem tereltek a szülők stb.”  Itt is visszaköszön az, hogy tényleg nem szabad másokhoz hasonlítanunk magunkat.  Mindemellett, jó ha van példaképünk, de azt a karaktert sem szabad túlértékelni.

Az az ember, aki tízből nyolcszor már elbukott az már tud valamit. Tapasztalt és izgalmas.

Persze ez csak akkor releváns, ha az ember tanul a hibáiból.
Saját projektjeim, próbálkozásaim ezidáig az írás köré fonódtak. Elsőként egy olyan weboldalt indítottam, ami szórakoztatóiparral, celebekkel, divattal foglalkozott. Fizettem a szerverért, létrehoztam egy oldalt, ingyen sablonnal. És posztoltam magyarul és angolul. Twitter fiókot indítottam csupán. A facebookhoz nem volt merszem. Bebukott.
A következő próbálkozásom egy éve volt, amikor  sport blog írásába kezdtem.  Közösségi oldalt nem hoztam hozzá létre. De posztokat sem igazán ezért csak lóg a levegőben.

Milyen hibákat követtem el eddig ebben a témában.

– A legnagyobb hiba, a rendszertelenségemből fakad. Ez abból is fakadhat, hogy nagyon sok mindenbe belekezdek, s elaprózom magam. De amikor unatkoznék nem a régihez nyúlok.
– Könnyen ráunok dolgokra
– Nem tartottam fent az érdeklődést, mivel hol volt valami poszt, hol nem.
– Nem volt megtámogatva közösségi oldallal. És a google sem hozta ki találatnak őket, mert a látogatottság, olyan elenyésző volt.
– A motivációs írás nagyon sok esetben saját, mély fájdalomból táplálkozik igazán. Azonban, ha csak akkor írok, amikor saját magamat kell a hajamnál fogva kirángatnom, akkor csak alacsony tudatossági energiát teszek a blogba és elmaradnak a várt eredmények.

Szokták volt mondani, a felismerés már nagy dolog. Innét könnyű lépni.  De én még a hibáim kijavítását is halogatom.
Hát van mit fejlődni az vitathatatlan!  Próbálok is fókuszt találni, ahogy azt már az előző posztból is olvashattátok.
Remélem már az is segítség lesz valamelyikőtöknek, hogy összeszedtem milyen hibákat lehet elkövetni blogírásnál, személyes weblap indításnál.

Tanuljunk saját és más kárából is!
Köszi a figyelmet!

#4 Gyakorlat

Ma a  hatékony célkitűzés lépéseit tanultam meg egy személyiségfejlesztő fiatal sráctól saját videója alapján.
Ez az ember pókerjátékos emellett pedig mentál coach. Tehát egy szűkebb réteget célzott meg, akiknek segít előrébb jutni karrierjükben. Ez az előadás azonban mindenkinek segít, aki hasznosítani akarja és gyakorolja.

Amit fontosnak tartottam kiemelni és elkezdeni gyakorolni, azt ide most le is írom, némi kiegészítéssel

1) Hiba, ha úgy közelítesz a dolgokhoz, hogy “EZT MÁR TUDOM” még ha hallottad is, még ha gyakorlod is, még ha tanácsolod is másoknak akkor is úgy gondolj rá, hogy mindezek megerősítések. Tudatossági szinted emelkedését szolgálják

2) Meggyőződésed, világnézet, jövőkép(!) alakítják gondolataidat, azok cselekedeteidet, érzeteidet és a veled történt eseményeket, tehát eredményeidet. És az eredményeidre lehetsz büszke, azok a sikereid. Ugye nem kell magyarázni, hogy siker nélkül motivációt vesztett leszel.

3) Egy nagyon hasznos gyakorlat, ami elgondolkodtat. Ezt mindenképpen javaslom nézzétek a videón [6:23- 8:48]
#fókusz #r.a.s

4) A legtöbb ember túlbecsüli, hogy mit képes elérni egy év alatt, de alulbecsüli mire képes három év alatt.

5) A már megvilágosodott embereket leszámítva
Három tudati szint között mozog énünk:
Magas tudati szint: ekkor azt tartod szem előtt, hogy másoknak miként tudnál segíteni, a közösségi érdekek, eszmék fontosak.

Közepes tudati szint: a kényelmes élet megteremtéséhez szükséges anyagi, szellemi és testi érdek motivál.

Alacsony tudati szint: amikor másoknak akarsz bizonyítani.
Ez többek között fáradtságkor vagy negatív hangulatkor jelentkezik a hullámvölgyben. Ilyenkor saját magaddal (problémáiddal) vagy elfoglalva.

Kulcsfontosságú, hogy mind a három énedet, a cél irányába állítsd!
Méghozzá azért, mert azokon a napokon, amikor alacsony szinten mozogsz nem lesz elég energiád ahhoz, hogy mások megsegítésén tevékenykedj.

6) Akadályok meghatározása. Készülj fel rájuk, és abban a szituációban amikor beleértél tudatosítsd magadban, hogy: igen erre számítottam, ez is az út része.

Figyeld meg az élményeidet a céllal kapcsolatban, milyen kudarcok értek már a témában korábban, meddig tartott, más hasonló tudású társad, ismerősödnek meddig tartottak ezek a periódusok.

7) Cselekvési terv kell! A célhoz vezető szükséges lépéseket ~ amiket jelenlegi helyzetedben át tudsz gondolni ~ annyi lépésre bontsd le, hogy azok könnyen teljesíthetőek, vagy maguktól érthetőek legyenek.

8) A siker nyomokat hagy maga után! Ha mintául veszel egy olyan embert, aki már azt sikerre vitte, amit te most kitűztél.

A hatékony célkitűzéshez egy segédlet is készült, amit érdemes kitölteni. Kattintsatok és olvassátok figyelmesen az eredeti cikket és a honlapot.  Biztosan hasznotokra válik!
http://dominaldazeleted.hu/hatekony-celkituzes-lepesei/